2011. február 26., szombat

10. fejezet (Elizabeth)

Mivel dolgozni nem megyek, oda ahová apám akarja ezért ma sem keltem valami korán. Úgy egy óra körül lehetett, amikor kinyitottam a szemeimet és próbáltam felfedezni magam körül a világot. Felemeltem a fejemet és amint megláttam egy papírt tudtam, hogy apám írta. Ezért visszaejtettem a fejemet a párnába át fordultam a másik oldalamra és próbáltam aludni. De ekkor rosszul lettem. Kipattantam az ágyból és rohantam is a fürdőbe. A tegnapi vacsorám teljes tartalmát kiadtam. A fejem is megfájdult. Mivel már bent voltam a fürdőbe gyorsan le is tusoltam és hajat is mostam. Becsavartam magamat és a hajam egy törölközőbe és kimentem elolvasni Apám újabb tervét.
Hurrá már megint valami „okosság”… ,,

Kedves Lányok!
Elizabeth: Sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled. Jobban át kellett volna gondolnom, hogy mit mondok.
Regina: Sajnálom, ha kényelmetlenül érzed magad a munkahelyeden. Próbáltam olyan munkát találni neked, ami nem vesz el sokat a szabadidődből.
Lányok: Szeretném, ha ma este nyolckor ellátogatnátok hozzánk egy békítő vacsorára. Hozhattok magatokkal egy kísérőt. Remélem, eljöttök.
Üdv: Apátok!”

Na, ez az, amit apám elfelejthet! Én biztos, hogy nem megyek vele egy légkörbe azok után, ami történt. Nem gondolhatja, hogy egy vacsora ahol úgy tesz mintha mi sem történt volna. Ott jó pofizzak neki. Ez egyszerűen hihetetlen… még vagy egy órát idegeskedtem mikor is arra a következtetésre jutottam, hogy elmegyek. Persze nem apám miatt. Regina az oka annak, hogy oda megyek. Nem akarom egyedül beengedni az oroszlán barlangjába. Teljesen olyan az érzésem mintha az lenne.
Számítok rá, hogy a vacsorán nem túl sok étel fog lemenni a torkomon ezért rendeltem egy pizzát magamnak. Ameddig vártam rá megszárítottam a hajamat majd begöndörítettem. Éppen készlettem, amikor csöngettek. Ezért gyorsan rohantam ajtót nyitni.
Amikor kinyitottam egy olyan személlyel találtam szemben magamat, akire egyáltalán nem számítottam.
-          Szia Elizabeth! – köszönt rám a váratlan idegen. Na, egy napra ennyi nekem már most sok. De mi lesz itt még?...
-          Szia, Bill! Gyere beljebb. – nyitottam neki kijjebb az ajtót, hogy be tudjon jönni.
-          Jó a ruhád. – vigyorgott rám Bill. Amit nem tudtam mire vélni, de akkor rájöttem. Csak egy törölköző volt rajtam. Egy kis pír jelent meg az arcomon.
-          Hupsz. Bocsi. Várj egy pillanatot, addig nyugodtan ülj le a kanapéra. – indultam volna fel, de ő megfogta a karomat és közel húzott a testéhez.
A lélegezetem elakadt, a szívem kihagyott egy dobbanást. Belenéztem Bill gyönyörű mogyoróbarna csillogó szemeimbe és elöntött a forróság. Nem érezhetem azt, amit Tomnál. Remélem.
-          Tőlem, így is maradhatsz. – nyalta meg egy kicsit a számat. Nem hittem volna, hogy ő ilyenre is képes azt hittem ő érzelgős fajta, de tán mégse.
Billnél is azt érzem, ami Tomnál ugyan úgy gyorsabban ver a szívem. Nehezen veszem a levegőt, a gyomrom az apróbbnál is apróbbra zsugorodik össze. És az illata még bódítóbb. Tom iránt erősebb vágyat éreztem, de Bill sem volt piskóta. Azt hittem rögtön leteperem, de jaj nem tehetem Tommal ezt nem tehetem meg. Bár neki csak annyira kelletem. Mégis úgy érzem lelkiismeret furdalásom lenne. Na de ő is biztos az óta már lefeküdt mással is akkor én miért ne tehetném? Hiszen csak egy apró ártatlan csókocska lenne.
-          Elvitte a cica a nyelvedet?- mosolygott rám Bill. Az a mosoly. Kész elolvadok.
-          Nézd meg, hogy meg van e még!- válaszoltam merészen és megcsókoltam. persze Bill az ellenkezés apró jelét sem mutatta.
Annyira lágyak és puhák az ajkai. Ahogy a keze végig simított meztelen hátamon kirázott a hideg. Nagyon jól esett. Bill elkezdett velem hátrálni a kanapé felé és ledöntött rá. Majd fölém mászott és tovább csókolt. Lágyan, de szenvedélyesen tépte az ajkaimat.
Én pedig elkezdtem őrlődni. Nem tartom tisztességesnek Tommal szembe. Tény, hogy nem járunk, de akkor is mégis csak az ikertestvéréről van szó. Ez nekem nem fog menni.
Bill már a kulcscsontomra lehet puszikat, amikor eltoltam magamtól.
-          Bill, most menny el kérlek. – álltam fel a kanapéról és megigazítottam magam körül a törölközőt.
-          Mi a baj Liz? – nézett mélyen a szemembe mintha, tényleg érdekelné, hogy mi a baj. Kedves tőle, de úgysem mondom meg neki. Hiszen biztosan kiborulna.
-          Semmi tényleg. Csak kérlek menny el. – kérleltem hátha bejön.
-          Nem megyek, addig sehová ameddig nem mondom el. – makacsolta meg magát. Na, igen ettől féltem.
-          Kérlek szépen Bill. – tényleg könyörögtem már neki.
-          Most elmegyek, de erről még beszélünk. – mondta ellentmondást nem tűrően.
-          Kétlem… - motyogtam az orrom alatt.
-          Tessék? – húzta fel a szemöldökét.
-          Semmi. – egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-          Na, gyere, kísérj ki és már itt sem vagyok – indult el az ajtó felé én pedig követtem őt. Amikor oda értünk vissza fordult és egy puszit nyomott az arcomra. – Szeretlek. – halkan suttogta a fülembe.
-          Mit mondtál? – értetlenkedtem, nem azért mert nem hallottam, hiszen tisztán hallottam. Csak felfogni nem tudtam. Mibe keveredtem már megint? Ennek nem lesz jó vége… vagy mégis? Lehet, hogy jó lesz minden? Már semmit sem tudok.
-          Azt, hogy szer..semmi. Hagyjuk, felejtsd el. Én most megyek. – reagálni sem volt időm mert amikor szólni akartam volna ő már a kocsija motorját bőgette. Szép mondhatom… ezek a Kaulitzok, ahogy összezavarják az embert.
Még csak öt óra van, de azért elmentem a gardróbomba kiválasztani a ruhámat. kutakodtam és rájöttem, hogy semmi ruhám sincsen, mint mindig. Közben a pizzám is megérkezett ezért megebédeltem. De nem sokkal később találtam egy pánt nélküli farmer ruhát és egy hozzá illő csizmát. Tökéletes volt az összeállítás. Felöltöztem és már hét óra volt. kicsikét elhúzódott a ruhaválasztás. Nem is tudom, hogy miért szöszöltem vele ennyit. Kedvem sincsen menni és már most elegem van a napból. Na, jó Liz nyugodj meg. Bementem a konyhába és ittam egy kis gyümölcslevet. Ezután felmentem a fürdőszobámba és egy enyhe sminket raktam fel. Fél nyolckor teljes harci díszben álltam az előszobai tükör előtt. Utoljára megigazítottam a ruhámat. Beszálltam a kocsiba és apámék felé vettem az irányt. Eléggé fancsali képpel az egyszer biztos.
Pontban nyolc órakor leparkoltam a ház előtt. Nagy levegőt vettem és csengettem. Az apám nyitott ajtót. Hurrá. Rosszul kezdődik.
-          Szia Liz! – köszönt vigyorogva. Mondtam úgy tesz mintha semmi nem történt volna. Legszívesebben beolvasnék neki. – Hadd mutassam be a barátnőmet AnnaLynne-t. – Amikor megláttam, szerintem kiült az arcomra a meglepődöttség, mert ő is furcsán nézett rám. Na ez csak jobb lehet. Remélem.
-          Szia Kicsim! – köszönt AnnaLynne. Mostantól boszorkánynak fogom becézni, ő az anyám helyébe? Tény nem rózsás vele a kapcsolatom, de mégis az anyám.
-          Cső! – köszöntem neki. Nem fogom előadni a jó kislányt. – Regináék itt vannak már? – fordultam apám felé.
-          Még nem érkeztek meg. – válaszolta
-          És te, hogy hogy nem hoztál senkit? – kérdezte a boszorkány.
-          Senkit nem akarok így meg kínozna hogy ennek „ a családnak” a vacsoráján kelljen lennie. – válaszoltam gúnyosan majd beljebb mentem.
De nem kellet volna. Tudtam, hogy nem kellet volna eljönnöm. Az anyám Tom szájában volt elmerülve. Fuj. Tom mikre nem képes. Ez az egész hihetetlen, nem elég, ami volt Apámmal, Tommal, Billel, a Boszorkánnyal, még a saját tulajdon anyám is ezt teszi velem ez kész. Nem akartam őket nézni, ezért kirohantam a mosdóba, de közben beleütköztem valakibe. Az a srác volt, akivel a repülőn khm.
-          Mégis csak újra találkozunk? – mosolygott rám.
-          Úgy néz ki. – mosolyodtam én is el.
-          Szerintem együtt vacsorázunk, szóval hadd mutatkozzak be. Kevin McCord. – nyújtotta felém a kezét, amit nem fogadtam el. Könyörgök azok után, ami történt.
-          Elizabeth Schwarz vagyok. És szerintem puszit is adhatunk. – hajoltam oda hozzá és adtam az arcára két puszit, amit ő is viszonzott.
-          Ha jól rakom össze a képet te vagy a nővérem barátjának a lánya.
-          Helyesbítek az egyik lánya. Dehogy megértsd elmagyarázom. – Megfordultam és az anyámra meg Tomra mutattam. – Ő ott az anyám és akinek a szájában elvan merülve az a fiú akibe azt hittem szerelmes vagyok, de most épp gyűlölöm. A nővérem pedig a te nővéred volt barátjába szerelmes. Remélem nem őt hozza magával mert abból botrány lesz.
-          Oh, my good !  Milyen családba kerültem? – vágott rémült képet.
-          Nem is tudd milyen rosszba. Gyere felhívom a nővéremet, hogy mikor érnek már ide. – indultam a mosdó felé, de nem követett. – Jössz már?
-          Itt nem kéne azt amit a repülőn. – mosolygott kajánul.
-          Telefonálni szeretnék csak. – forgattam meg a szemeimet. – Na gyere. – ragadtam meg a kezét és húztam magammal.
Amint beléptünk bezártam az ajtót és tárcsázni kezdtem. Pár csörgés után Regi fel is vette szerencsére.
-          Hol vagy már?- kérdeztem tőle kétségbe esetten.
-          Nemsokára ott vagyok. – válaszolta, kicsit megnyugodtam, de a dühöm nem enyhült.
-          Nem fogod elhinni. Apánknak új barátnője van. – mondtam, hogy egy kicsit felkészüljön a legrosszabbakra.
-          Majd megbeszéljük.
-          Oké. Nemsokára. - helyeseltem
-          Szia!
Ezzel letettük. Oda fordultam Kevin felé.
-          Na, mindjárt itt vannak. Szerencsére. – mosolyodtam el. Már viccesnek tartottam azt, ami itt történik. Anyám és apám ilyenek. Milyen leszek én? Bele se merek gondolni.
-          Menni kéne, mert még félre értik, hogy együtt vagyunk. – kúszott az a kaján vigyor az arcára.
-          Lehetne egy kérésem? – nyílalt belém a felismerés.
-          Persze.
-          Eljátszanád velem, hogy egy pár vagyunk? – tudom nem szép dolog, de Tomot féltékennyé akarom tenni, ez pedig csak így sikerülhet.
Anyámmal pedig, hogy milyet fogok veszekedni.. És Regina apámmal. Ez békítő vacsora? Minden lesz belőle csak béke nem.
-          Még jó, hogy AnnaLynne rosszul lesz. – egyezett bele.
-          Akkor add a kezedet. – nyújtottam felé a kezem ő pedig összekulcsolta azokat. Így mentünk az ebédlőbe. Amikor oda értünk Tom már nem volt anyám szájában viszont a megdöbbentség az arcán eléggé nagy volt. Persze nem foglalkoztam vele. Ha ő így akkor én is így. Kevin kihúzta nekem a széket én pedig leültem. Ő mellettem foglalt helyet. Velem szemben Tom ült. A másik oldalamon még két üres hely volt Reginának és a kísérőjének. Apám és a boszorkány Kevin másik oldalán ültek.
-          Szia Liza kicsim! – köszönt anyám. Na hozzá lesz még egy pár keresetlen szavam. De mindegy vele most nem foglalkozok. Tom kikészítése a cél. Ezt kell szem előtt tartanom.
-          Szia Anya! – hangsúlyosan mondtam, hogy anya és közben mélyen Tom szemébe néztem. Amiben megbánást véltem felfedezni, de most ezzel nem akartam foglalkozni.
-          Szia Tom! – köszöntem neki is. Nehogy ki rekesztve érezze megát.
-          Szia! Ismerjük egymást? – próbált úgy tenni, mintha soha nem is találkoztunk volna.
-          Igen Tom Kaulitz ismerjük egymást! Tegnap a kocsidban amikor sexeltünk még ismertél! – ordítottam neki. És már mentem is oda hozzá akkora pofont adtam neki, hogy belesajdult a kezem. Persze ezt már ő sem hagyta szó nélkül. Felállt megragadta a kezemet és elkezdet neki tolni a falnak. Amikor oda értünk a fülemhez hajolt és bele suttogott, de nem értettem, hogy mit mond csak az éreztem, hogy lesmárolt. Persze azonnal ellöktem őt magamtól, és még egy pofon csattant az arcán. Ekkor Kevin is megérkezett és leszedtem rólam Tomot és behúzott neki. Én elkezdtem kirohanni. Anyám Tommal foglalkozott. Apám és a Boszorkány megdöbbenve rohantak utánam Kevinnel együtt.
-          Hallottam, hogy csapódott egy kocsiajtó. Regi, ments meg! – kérleltem könnyes szemekkel Regit.
-          Oké-oké. – sietett oda hozzám.
-          Kellan?- hitetlenkedtem. Amikor úgy érzem rosszabb nem lesz, akkor mindig egyre rosszabb lesz a helyzet. – Te is jó kísérőt hoztál magaddal…
-          Regina, kislányom!- jött ki apám. – Gyertek be!
Együtt bementünk. A többiek az asztalnál ültek. Tomnak igaz felszakadt egy kicsit a szája, de nem lett semmi komolyabb baja.
-          Regina, ő itt a barátnőm…- mondta apám Reginek. Talán nem kellet volna, mert amikor meglátták egymást…
-          AnnaLynne?- Kellan teljesen megdöbbent.
-          Ugye milyen szép? Azt mondta dobja helyettem azt a pancsert, akivel eddig járt. – apám soha nem tudott időzíteni, na de ez volt a csúcs.
Kellannak se kellett több, akkorát behúzott apámnak. De én ezt már nem bírtam tovább nézni. A könnyeim marták a szememet. Karon ragadtam Kevint kihúztam onnan a kezébe adtam a kocsi kulcsomat.
-          Kérlek, vigyél haza. – kértem meg.
 Válasz nélkül felemelt a karjaiba és beültette a kocsiba. Ő beült a másik oldalra és el is indultunk haza. Amikor oda értünk kivett a kocsiból, mert én már elaludtam. Bevitt és lefektette aludni. Levette rólam a ruhámat, betakart és befeküdt mellém aludni.
Reggel a telefon csörgésére ébredtem. De bárcsak ne ébredtem volna fel.
-          Igen? – szóltam bele
-          Elizabeth Schwarzot keresem a városi kórházból. –
-          Én vagyok. – nyögtem ki. Annyira megijedtem. Engem kórházból? Közben Kevin kezdett ébredezni mellettem. Ez nem volt meglepő, gondoltam, hogy itt marad.
-          Nem rég hozták be a kórházunkba a…………….

Nincsenek megjegyzések: