Egy rövid fejezet, de kárpotlásként Elizabeth szemszögünk extra hosszú lett.
Lizbeth nem volt benn a szobájában, ezért csak ledobtam a levelet az ágyára.
Elkezdtem olvasni a levelem.
,, Kedves Regina!
Ezt a levelet azért kapod, mert megtaláltam a neked való állást. Legyél a La’ Café kávézóban tíz perc múlva.
Üdv: Apád.”
Leesett az állam. Pincérnő leszek?!
Dühösen fújtam ki a levegőt és felöltöztem valami kényelmesebb és szolidabb ruhába.
Gyorsan odataláltam, de apám sehol nem volt. Jellemző rá. Mindenkinek csak utasításokat ad, de sehol nem jelenik meg.
- Jó napot!
- Te lennél az új munkaerő?- nézett végig rajtam, az ötvenes évei végén járó nő.
- Igen.
- Akkor mosogass el és törölgesd meg az asztalokat.
Semmi kedvem nem volt, ahhoz, hogy egy vén szipirtyó parancsolgasson nekem. Érett, önálló lény vagyok.
Alig vártam, hogy az ágyamba bújhassak. Amennyit dolgoztatott… De sajnos ez váratott magára. Az utolsó pillanatban, amikor már zárni készültem, egy férfi jött be. Rendelt két italt, de csak az egyiket itta meg. Kezdett elegem lenni. Meddig akarja még rabolni az időm? Nem érek rá én ezzel…
- Idd meg!
- Nem fogyasztok alkoholt.
- Akkor nekem kell meginnom? Azt hittem velem iszol…- nézett fel rám bociszemekkel.
- Kellan… Már kezdtem ideges lenni, mert már záróra és…
- Ki akarsz zárni?
- Nem, dehogyis.
- Akkor jó.
Aznap este nem mentem haza. Aztán a hajnal sugaraival együtt lopakodtunk ki a szabad levegőre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése