Veszekedés és Amerika
A repülőn elaludtam és csak arra keltem fel, hogy valaki leül mellém és véletlenül összeér a karunk. Nyújtóztam egyet, majd kinyitottam a szemem.
,, Life is a mystery, everyone must stand alone.
I hear you call my name and it feels like
Home”
Szólalt meg a telefonomon a Glee-től a Like A Prayer. Rögtön tudtam, hogy a szolgáltatóm küldött egy üzenetet, hogy valamit kell csinálnom. Nem foglalkoztam vele.
- Nem nézed meg, hogy ki az?- kérdezte a mellettem ülő férfi.
A hangja nagyon ismerős volt, de nem tudtam, hogy ki lehet az.
- Nem. A szolgáltatóm küldött egy üzenetet. – néztem rá a férfira, de tátva maradt a szám.
- Kérlek, ne sikíts!
- Ha akarnék, se tudnék. – mondtam és becsuktam a szám.
Most biztos egy idiótának hisz. Ügyes vagy Regi hozod a formád.
- Amúgy, hogy hívnak?- kezdeményezett Ő, de hallatszott a hangján, hogy kicsit ideges.
- Idegenekkel nem állok szóba. – mondtam és lehajtottam a fejem.
- Már szóba álltál velem. – mondta mosolyogva.
- Szuper, hogy emlékeztetsz arra, hogy tátott szájjal bámultalak. Aúgy a nevem Fekete Regina.
- Érdekes név. Az enyém…
- Tudom. – intettem le. – És mi a helyzet? Hova mész?- néztem körül.
- MTV Video Music Awards-ra. Ott lesz az átadó és nagy valószínűséggel a BD is kap díjat.
- Gratulálok. – lelkendeztem.
- Nem lennél jó színésznőnek. – mondta és hátradőlt a székben.
- Örülök, hogy ebben egyetértünk. Bár van egy kis tehetségem hozzá. – dőltem én is hátra.
- Hát…
- Inkább az énekléshez van tehetségem. – mondtam és elkezdtem énekelni.
- Azt a kurva- mondta Ő.
- Hé. – szidtam le.
- Bocs, de nagyon király hangod van. Neked fel kéne lépned.
- Még csak az hiányozna. A lámpalázamat hová teszem? A bőröndbe?
- Eloltod. – mondta vigyorogva és közelebb hajolt hozzám.
Gyönyörű kék szemébe néztem. Nagyot nyeltem és visszadőltem. Zavarban voltam, de nem csak Én, Ő is, ugyanúgy dőlt vissza.
Olyan szép szeme van, mint… Nincs senkinek ilyen szép szeme. Persze zöld szemű emberkét ismerek, aki nagyon tetszik, de vele sose fogok összejönni, nem mintha Vele igen, de Vele nagyobb esélyem lenne…
- És szereted a Twilight-ot?
- A Twilight-ot? Igen.
- És melyik a kedvenc részed, mármint a filmből? Nekem a Breaking Dawn.
- Örülök, hogy neked a BD, de én Azt még nem láttam. Amúgy meg az Eclipse a kedvencem, mind könyvben, min filmben.
- Szerintem jóra sikerült a BD.
Nem szóltam semmit. Sokáig néztük egymást, majd a hangosbemondó szakított ki a kék szemei nézéséből.
A francba, minek van ez a hülye hangosbemondó? Most meg kell szakítanom a szemei fürkészését.
Bekapcsoltam az övem és vártam, hogy végre landoljunk. Tudtam, hogy miután leszállt a gép Ő és Én két külön utat fogunk járni és kötve hiszem, hogy a közelébe engednek.
Miután leszálltunk, még utoljára kezet fogtam vele. Igaz, hogy nem értette, de a leszállás közben elmondtam neki az elméletem.
- Amint leszállunk Téged a testőreid védelmezni fognak, tehát még most elbúcsúzok.
- Értem. – mondta és egy gyors puszit nyomott az arcomra, majd leszaladt a lépcsőn és már láttam, ahogy a testőrök védelmezően körül állják.
Ott álltam megkövülten és csak az egyik stewardess hangjára mozdultam meg. Végül lassan lesétáltam a lépcsőn és elindultam a bőrönd kiadóhoz.
Ott álltam és vártam. Végre megfogtam a bőröndöm és akkor megláttam őt. A bőrönd már a kezében volt, így gyorsan utána szaladtam.
- Várj!- kiáltottam utána. – Hé. – értem végre utol.
- Regi?
- Igen, Lizbeth én vagyok az.
- Hogy kerülsz te ide?
- Ide költözök. De te hazudtál nekem.
- Ez nem igaz. – láttam a szemében, hogy fogalma sincs, de túl dühös voltam rá.
- Azt mondtad, hogy nincs testvéred és, hogy nem tudod, hogy ki az apád.
- De tényleg fogalmam sincs, miről beszélsz.
- Te kis szemét kurva. Hazudtál nekem, pedig azt hittem ennél többre tartasz. – ordítottam magamból kikelve. – Az apánk közös, ha nem jutott volna eszedbe.
Lizbeth könnyei eleredtek és sírva szaladt ki a reptérről a bőröndjével a kezében.
Próbáltam megnyugtatni magamat és a bőröndömmel a kezembe elindultam. Végül a közeli kis park egyik padjára ültem le. Sírva húztam fel a lábam.
Hogy tehettem ezt? Lehet, hogy tényleg fogalma sincs semmiről? Ok nélkül letámadtam. Ezt sosem fogja nekem megbocsátani. Ha ezerszer kérek bocsánatot, akkor sem fog…
- Tessék!- nyújtott nekem valaki egy zsebkendőt.
- Köszönöm. - elvettem és kifújtam az orrom.
- Mi történt?- ült le a kedves ember, aki a zsebkendőt adta.
- Semmi. Családi veszekedés.
- Családi? Tényleg ezt nem volt szerencsém megkérdezni a repülőn. Kivel jöttél? A családod melyik tagjával?
Felnéztem és elmosolyodtam.
- Sorba válaszolok a kérdéseidre. Igen. Egyedül. Ha úgy vesszük, akkor a féltestvéremmel.
- Ezt nem értem. Azt mondtad egyedül.
- Igen, de kiderült, hogy van egy féltestvérem.
- Ajaj. Nem tévedek, ha azt mondom, hogy megrázott ez a dolog.
- Nagyon nem. Tudod ő a legjobb barátnőm és a szemembe hazudott. Azt mondta, hogy nem tudja ki az apja és…
- És, ha tényleg nem tudja?
- Én egy barom voltam. A fejéhez vágtam csúnya dolgokat.
- Azt mondtad a legjobb barátnőd, akkor biztos megérti.
- Remélem.
- Most mennem kell. – gyorsan állt fel. – A testőröket nehéz lerázni. Remélem, majd még találkozunk. – megajándékozott egy csibészes mosollyal, majd elfutott.
Sokáig néztem utána, majd nagy erőt vettem magamon és felálltam.
Elindultam megkeresni azt a házat ahol ezentúl fogok lakni. Amikor megtaláltam a házat az első gondolatom az volt, hogy: apámnak semmi sem drága.
Benyitottam az ajtón és szembe velem a lépcsőn éppen Lizbeth jött le…
