1. fejezet (Elizabeth szemszög)

Hogyan mondjam meg neki?

„It’s raining today,
The blinds are sut, it’s always the same,
I tried all the games that they play,
But they made meinsane.
Life on TV, it’s random it means nothing to me.
I’m writing down what I cannot see,
Wanna wake up in a dream………” – Szólalt meg reggel az iPhone-om.
Már megint egy rossz nap, már megint egy borzasztó kezdet. De hát fel kell kelni és menni kell.
Odanyúltam a telefonomért, kikapcsoltam az ébresztőjét, odébb rugdostam a takarómat és belebújtam a pink mamuszomba. Átvergődtem magam, még letapadt pillákkal, a konyhába és bekapcsoltam az istenített koffeinadó gépet. Ameddig főtt a kávé, magamra terítettem a köntösömet, majd a konyhában elkezdtem kutatni egy kis csokis keksz után. Mivel ez is meg volt és a kávém is lefőtt, nagy unottan elindultam az erkély felé. Kinyitottam a fehér üvegajtót, ami oda vezetett. Belehuppantam a kedvenc fotelembe és elkezdtem inni a kávémat. Olyan nyugodtan reggeliztem, mintha hétvége lenne, de ahogy egyre jobban felébredtem, éreztem, ahogy belém hasít a fájdalom. Igen, a tegnap esti beszélgetés apámmal. Kijelentette, hogy el kell költöznöm és egy vadidegen lány lesz a lakótársam. Azt hittem nem teheti meg velem, hogy itt kelljen hagynom az egész eddigi életemet. Pedig megteheti! Holnap este már indulnom is kell. És ezt az egészet még meg is kell osztanom Reginával. Regina egy nagyon kedves, gyerekkori barátnőm. Együtt jelentkeztünk az ELTE egyetemre, most téli szünet van.
- Jézusom, teljesen ki ment a fejemből! – sikítottam fel.
Elfelejtettem, hogy nekem ma Reginával van találkozóm a Forever Friend’s kávézóban. Gyorsan felpattantam és már rohantam is be a házba. A bögrémet beraktam a mosogatóba, beszaladtam a fürdőszobába, felkaptam a fogkefémet bedugtam a számba és már rohantam is a gardróbomba. Kivettem egy meleg kötöttpulcsit, egy kockás inget és egy fekete csőgatyát. Fogmosás közben magamra kapkodtam a ruháimat, gyorsan kiöblítettem a számat. Felkaptam a táskámat gyorsan becipzáraztam a kabátomat, felvettem a csizmámat. Leszedtem a kocsikulcsot a tartójáról és már az ajtón kívül voltam. A garázsba rohantam, kiálltam a Buggatimmal, a kaput bezártam egy gombnyomással és már száguldottam is a kávézó felé. Egyáltalán nem volt kedvem ehhez a beszélgetéshez, mármint persze, van, hiszen találkozunk, na de mégis olyan hírt kell közölnöm ami elszomorító.
Szépen lassan odaértem a kávézóhoz. Közben csakis magamat marcangoltam, hogy miért kell ezt tennem. Kinyitottam a kávézó nagy, barna ébenfa ajtaját és bementem. A bejáratnak háttal ültem le, egy kétszemélyes, kis, hangulatos asztalkához. Éppen megszabadultam a kabátomtól, amikor egy pincérrel találtam szembe magamat. Szépen elidőzve egyes helyeken, végigmértem.
- Hmm nem rossz! – Persze ezt csak magamban jegyeztem meg.
- Jó reggelt, Hölgyem ! Mit hozhatok? – kérdezte a pincér.
- Jó reggelt! Egy hosszú kávét kérek szépen tejszínnel, cukorral – pislogtam aranyosan a fiúra.
- Máris hozom – ejtett nekem egy aranyos mosolyt.
- Köszönöm.
És már el is ment. Alig telt el fél perc és a kávém már előttem hevert. A kanalat idegesen helyeztem bele a kávémba és kezdtem meg a kevergetést. Itt kell hagynom mindent és mindenkit. Úgy éreztem, egy könnycsepp akar szabadulni a szememből, de ekkor Regi ült le elém. Éreztem rajta, hogy ő is feszült bár az okát nem tudtam .
- Szia! – köszönt nekem és még jobban éreztem az idegességet a hangjában.
- Hello! – köszöntem vissza és közben próbáltam palástolni az érzelmeimet.
- Régóta vársz rám? – kérdezte
- Nem – erőltettem egy mosolyt hozzá.
Ekkor a pincér újra visszajött, hogy felvegye az én legkedvesebb barátnőm rendelését.
- Mit hozhatok?
- Egy csokis cappuchinót kérek szépen – mondta.
- Rendben, azonnal hozom – ment el a pincér fiú. Regina pedig igen megbámulta.
- Te semmit sem változol – nevetettem rá.
- Most miért? Szerinted nincs jó segge?
- De.
- Akkor meg? – vont kérdőre.
- Semmi – próbáltam ez alól kibújni.
- Mesélj valamit! - Kértem
- Nem, te mesélj valamit!
- Tom Kaulitz vagy Bill Kaulitz a szexibb szerinted? – elmélkedtem rajta
- Inkább hagyjuk. De Tom jobban néz ki.
- Szerintem is, de nem tudok közülük választani.
- Nem is kell. Álmodj királylány.
- Undok vagy. De megyek egy koncertjükre – szóltam el hirtelen magamat.
- Igen? - kérdezte
- Aha, szóval izé… Kiköltözöm Amerikába. Apám vett ott egy házat és egy vadidegen csajjal fogok együtt lakni – dadogva válaszoltam és vártam a reakcióját.
- Én is – mondta kissé nyugodtabban.
- Komoly? – szinte leesett az állam, nagyon megdöbbentem.
- Kár, hogy nem együtt fogunk lakni.
- Jaja. Pedig jó lenne. – A pincér meghozta a rendelt italt.
- Igen. Amúgy Kellan Lutz is ott lesz és Peter Facinelli, meg az egész Twilight-cast – újságoltam neki.
- De jó neked. Én csak kiköltözöm. Apám azt szeretné, ha ott lennék híres énekes vagy színész. – Szomorkodást észleltem a hangjában.
- Majd találkozhatnánk – vettetem fel.
- Igen.
- Emlékszel, mikor először találkoztunk?
- Igen. A Fekete és a Schwarz. És ez még mind semmi lenne, ha nem egy perc lenne köztünk.
- Milyen fura. Barátnők vagyunk és a Forever Friend’s Kávézóban ülünk.
- Aha. A sors akarta így.
- Emlékszel, amikor kibeszéltük az anyáinkat? - az emlékek elöntöttek minket.
- Igen, hogy az én anyám miért utálja a tiedet, amikor nem is ismerik egymást.
- Igen. Belegondolni is vicces.
- Aha, de most mennem kell, majd még beszélünk?
- Várj, egy picit. Hoztam neked egy kis ajándékot. Karácsonyi ajándék – adott át nekem egy apró dobozkát.
- Köszi. Én csokit hoztam neked, mert azt annyira szereted – adtam a kezébe a finom Milka csokit.
Felálltam, magamra kaptam a kabátom és már kint is voltam a kocsimban. Eléggé rossz érzéssel, de elindultam hazafelé.

Le se vettem a csizmámat, se a kabátomat, csak bementem a szobámba, elraktam a kispárnámat, amit még anyukámtól kaptam kiskoromban. De most még tizennyolc évesen is vele alszok. Gardróbomból csak a legfontosabbakat szedtem össze, a fürdőszobából szintén. Ittam még egy kávét, utoljára az én szeretett házamban. Igen, nagyon sokat kávézom. Azt hiszem, ezt apukámtól örököltem, hiszen ő egy üzletember. Korán kel és sokáig dolgozik ezért ő is eléggé sok koffeint fogyaszt. Gyorsan elmosogattam a reggeli és a mostani bögrémet, eltörölgettem és betettem őket a szekrénybe. Bezártam mindent, a bőröndömet beraktam a kocsimba.
De indulásom előtt még elmentem anyukámhoz - persze gyalog, hiszen egy utcával lakott arrébb -, odaadtam neki a kulcsokat, hogy ameddig nem vagyok itthon, locsolja a virágokat és tartsa karban a házat, de ha akar oda is költözhet. Bár ezzel a lehetőséggel azt mondta nem fog élni. Könnyes búcsút vettünk egymástól. Én pedig apró, határozatlan léptekkel igyekeztem a kocsimhoz. Beültem és már hajtottam is a repülőtérre. Fél óra alatt oda is értem. Az autómmal leparkoltam, apa azt mondta, majd érte küld valakit. Kivettem a bőröndömet, megfogtam a fogantyúját és, még mindig bizonytalanul, de beléptem a bejáraton. Odamentem egy mosolygós nőhöz és átadtam a jegyemet.
- Jó napot kivánok! – köszöntem.
- Jó napot! A harmadik kapu lesz az – igazított el a nő.
- Köszönöm! Viszlát!
- Viszlát, kedves!
Átnézték a táskámat, engem is, és csak ezek után szállhattam fel a gépre. Leültem az ablak mellé és vártam a gép indulását.
Itt ülök egy repülőn. Apukám ki tudja, merre jár éppen. Regina hogy érezheti magát? Nem akarok elmenni. Pedig el kell mennem…