6. fejezet /Regina szemszög)

MTV VMA

/egy héttel később/

A tegnapi nap csúcs volt. Kellan Lutz. Istenkém, nagyon jól néz ki. Sajnos ez a valóság, tehát semmi esélyem. Ott van neki AnnaLynne McCord. Fúj, de utálom azt a csajt. Nem igaz, hogy Kellan nem veszi észre, hogy mennyire mű.

Ma MTV VMA. Már annyira izgulok.

Felkapkodtam magamra az ,,itthoni” ruhámat, majd lementem a földszintre.

-          Nyugi, nővérkém!- jött le álmosan Lizbeth.

-          Egyáltalán nem vagyok nyugodt.

-          Csak nem az a titokzatos pasi?- kérdezte Lizbeth és vigyorogva töltött magának egy pohár Colát.

-          És, ha de? Amúgy tegnap láttam ám. – jelent meg egy perverz mosoly az arcomon.

-          Az csak egy véletlen volt. – köszörülte meg a torkát.

-          Tom Kaulitz. Álmaid pasija. És te csak úgy kirúgod a fülékből?

-          Hehe, nagyon vicces. És te mit csináltál, míg távol voltam?

-          Ezt-azt.

Nem folytattuk a csevejt.

-          Arra gondoltam, hogy megcsinálom a hajad az átadóra.

-          Oké. Köszi. – mondta hálásan.

Az idő gyorsan elszaladt. Elkezdtünk készülődni.

Felvettem egy fekete miniruhát. És egy magas sarkú csizmát. Kiegészítőnek egy fekete gyöngy karkötőt és egy ékköves fülbevalót vettem fel. Nem volt kedvem vinni a nagytáskám, így az ilyen alkalmakra fenntartott Gucci-táskámat vettem elő. A hajamat behullámosítottam és kontyba fogtam.

Átmentem Lizbeth szobájába.

-          Szia!

-          Már vártalak.

Egy hosszú lila ruha volt rajta. Elképesztően jól nézett ki benne.

Behullámosítottam a haját. Ügyesen csűrtem-csavartam a dolgokat, és a végeredmény egy csodálatos hajkorona az én egyetlen testvéremnek.

Magához kapta a kistáskáját, majd lementünk.

-          Most az én autómmal megyünk.

-          Jó. – fintorodott el.

Beszálltunk a fekete Mercedes CLK550-esembe.

-          Akkor má’ kabriózzunk.

-          Oké.

Leengedtem a tetőt.

Gyorsan ott voltunk, a hajunknak szerencsére semmi bajuk nem esett.

Kiszálltunk a kocsiból és egy igen helyes parkoló fiú beállt egy szabad helyre.

Igazi sztároknak érezhettük magunkat. Egymásba karolva lépkedtünk. De nem sokáig, mert Lizbethet elrabolták mellőlem. A Kaulitz tesók. Kicsit irigykedtem. De nem kellett sokáig egyedül ballagnom. Két oldalról ,,letámadtak”.

-          Szabad, hölgyem?- kérdezte Peter Facinelli. Peter Facinelli?

-          I… igen. – dadogtam.

-          Remélem nem gondolta komolyan uram, hogy elrabolhatja előlem ezt a csodálatos hölgyet?- kérdezte a jobbomról Kellan Lutz. Azzal az imádnivaló csibészes mosolyával.

-          Szerintem két karom van. – mondtam logikusan.

-          Logikus. Szabad?- kérdezte Kellan.

-          Persze. – már magabiztosabban mondtam.

Úgy éreztem magam, mintha lebegnék. Két eszméletlen jó pasival karöltve sétálok a vörös szőnyegen. Persze, hogy egyiknél sincs semmi esélyem. Az egyiknek felesége és három gyereke van, míg a másiknak csak szimplán barátnője.

-          Arra gondoltam, hogy ez után az átadó után összeülhetnénk.

-          Érdekes gondolat. – mondta kaján vigyorral Kellan.

-          Nem úgy. – böktem oldalba. – És amúgy is, rossz az, aki rosszra gondol.

-          De hülye, aki nem. – hallottam meg az előttem lévő Lizbeth hangját.

-          Elizabeth Schwarz, ne szólj bele a nagyok dolgába. – mondtam nevetve.

Hátrapillantott.

-          Te. Jó. Isten. – mondta szavanként.

-          Megtudhatjuk mi is, hogy mi olyan érdekes?- kérdezte Kellan és Peter egyszerre.

-          Semmi. Ugye nővérkém?

-          Ugye.

Lizbeth visszafordult és tovább mentünk.

-          Elmondod?- kérdezte halkan Kellan.

-          Mit?

-          Miért volt annyira meglepődve?

-          Mert… - nem volt kedvem elmondani, hogy azért mert fülig vörösödök, hacsak rá gondolok…

-          Naaa.

-          Nem.

-          Akkor is kiszedem belőled, ha kell megkínozlak.

-          Megkínzol?- kicsit megijedtem.  – Változtass át vámpírrá. Az elég kínzás lenne.

-          Ez fájt a már nem dobogó szívemnek. – mondta Kellan és kezét a szívére tette.

-          Szereted a Twilightot?- kérdezte Peter.

-          Igen.

-          És ki a kedvenced?- kérdezte Kellan.

Na ez egy húzós kérdés. Mivel két kedvencem van. Az egyik Carlisle, a másik Emmett.

-          Na?- kérdezte türelmetlenül Kellan. –És nehogy egy közmondással gyere.

-          Türelem rózsát terem. – mondta vigyorogva. – De nekem nincs EGY kedvencem.

-          Hát hány van?- kérdezte Peter.

-          Kettő.

-          És elárulod, hogy kik azok?- kérdezte Peter és ő is bevetette a kisfiús mosolyát.

-          Igen. – nem tudtam ellenállni. – ABC sorrendbe mondom.

-          Oké. – mondta türelmetlenül Kellan.

-          Hát, öhm… Carlisle és Emmett. – lehajtottam a fejem.

-          Hmm. Ez imponál. Hallod Peter, az elsőszámú rajongónk itt áll közöttünk.

-          És milyen szép elsőszámú rajongó. – kezdtem elvörösödni.

-          Ne már. – mondtam és felemeltem a fejem. –Ez olyan kínos.

-          És még szerény is. – mondta Peter lenyűgözve.

-          Na jó, ebből elég. Neked feleséged van és három gyereked. – mutattam Peterre. – Neked meg barátnőd van. – mutattam Kellanra.

-          Beletrafáltál. – mondta vigyorogva Kellan. – Szerintem jó ötlet az a kis haverkodjunk össze dolog.

-          Örülök, hogy tetszik.

-          Nekem is tetszik. – mondta Peter.

-          Nekünk is. – mondták egyszerre a Kaulitz ikrek.

-          Tudod tesó, rám számíthatsz. – mondta Lizbeth.

Örültem, hogy összegyűlt a kis csapat.

Mindenki elfoglalta a helyét. Néztem, ahogy Peter és Kellan felmegy a színpadra, hogy átadjanak egy díjat.

Kellan abban az öltönyben olyan szexi volt. Istenem. Mint meg nem tennék, ha egyszer hozzáérhetnék az izmos hasához…

-          Te Kellan Lutzról álmodoztál?- kérdezte testvérkém halkan.

-          Nem álmodoztam.

-          Szerelmes vagy?

-          Nem. Csak tetszik az általa megformált karakter a Twilightban.

-          Ha ugyanezt Peterről mondtad volna, talán még el is hiszem.

-          Csak tetszik. Nem vagyok belé szerelemes.

-          Tetszik?

-          IGEN. – mondtam és ekkor torokköszörülés hangját hallottam meg a hátam mögül.

Hátranéztem. Kellan állt előttem egy vigyorral az arcán. Éreztem, ahogy elvörösödök. Behúztam a lábam, hogy Kellan elfoglalhassa a helyét.

Kezét a kezemre helyezte. A francba miért nem húztam el a kezem? Talán, mert annyira vágyok az érintésére…

-          Az igen, az nekem szólt?- kérdezte.

-          Igen. –mondtam a szemébe nézve.

Asszem’ elvesztem a tengerkék szemében, megint.

-          Miután kiúsztad magad a szememben, esetleg felállsz?- kérdezte vigyorogva.

-          Mindjárt partot érek. – jesszusom, de hülye vagyok.

-          Örülök.

Kézen fogott és úgy mentünk ki a díjátadó helyszínéről.

-          Akkor partira fel.

-          Igen. – mondtam.

Istenem. Kellan Lutz kezét fogom. Mindjárt elájulok.

Lassan besétáltunk a park egy eldugott pontjára. Kőpadok volt egy körben elhelyezve.

Leültünk. És kezdődhetett a buli.